Mibe fog Meggyes belebukni?

2007. december 5., szerda

kis szines

A nemrég holdinggá alakult esztergomi Strigonium Zrt-t egyre kevesebb feladattal bízza meg a tulajdonos, mégis egyre többe kerül a vezetése. Az ingatlankezelés kiszervezése után elkerült a Hídlap kiadói joga is a Strigoniumtól. Lényegében már csak kétféle tevékenység zajlik a cégnél, a parkolóórák üzemeltetése, és a holdingba bevitt önkormányzati kft-k (9-10) könyvelése. Ennek sikerességéről megoszlanak a vélemények, mert a társaság már évek óta nem tudja saját könyvelését sem rendbe tenni, hiszen évek óta nincs elfogadott mérlege (!).

A vezérigazgató bére (aki egyúttal a Fürdő Zrt vezetését is ellátja) mintegy félmillió forint, a négy igazgató havi bére személyenként 200 ezer forint. Természetesen a bérek terhei és járulékai a társaságot terhelik. Az igazgatótanács ezen kívül költségtérítést, laptopot, telefont kap a munkájához. Így a körülbelül évi 70-80 milliós parkolási bevétel kb. negyede - mely valószínű a társaság egyetlen valódi piaci bevétele - el is megy az igazgatótanács működtetésére.

Nem csoda hát, ha a cégünk évek óta veszteségesen működik.

forrás: http://egominfo.hu/f_egy_irmutat.phtml?sn=1&ir=4440